Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola

A mezőgazdasági szakképzés története

 1905 -bengróf dr. Serényi Béla helyi földbirtokos Putnokon Kertgazdasági Tanszéket hozott létre. A Kertgazdasági Tanszék telepein a filoxéravész miatt kipusztult szőlők újratelepítéséhez szőlőalanyokat (a halastói út mentén fekvő telepen), és szőlőoltványokat (a Putnokot Bárévével összekötő főút mentén lévő telepen) állíttatott elő.

 1907/1908 telén szőlősgazda tanfolyamot szervez, hogy a helyi szőlősgazdákkal megismertesse a filoxéravész miatt szükségessé vált új szőlőtermesztési munkamódszereket.

A főút mentén fekvő telepén tanépületet (a ma oktatás szolgálatában álló épületegyüttes középső épülete) és háztartási épületet (nyugati, vásártér irányában fekvő épület) építtet, ahol az 1913/14 tanévtől kezdődően beindítja a háztartási iskolai képzést. Az iskolában csecsemő- és betegápolási, egészségügyi, varrási, táplálkozási ismereteket oktattak, de megtanították a leány növendékeket kertészkedni és háziállatokat nevelni is. A szakmai képzésben a családellátó, gazdálkodási funkció dominált.

1924-ben az egyéves helyett hároméves képzést vezettek be. Ebben az évben az iskola az alapító, a volt földművelésügyi-, kereskedelemügyi miniszter (gróf dr. Serényi Béla 1866-1919) tiszteletére, felvette a Putnoki magyar királyi gróf Serényi Béla Gazdasági Felsőleánynevelő Intézet és Gazdasági (háztartási) Szaktanácsadó Állomás nevet.

1926-ban a 12 kh-as (kh=kateszteri hold) területen álló tan- és háztartási épület mellé elkészült és átadásra került a kollégiumi épület (keleti oldali, ma főépületnek nevezett épület) is. A keszthelyi Georgikon gazdasszonynevelő iskolája után az országban másodikként létrejött intézet a kollégium átadása után országos beiskolázású intézmény lett. A 30-as és 40-es években az iskolának az ország 21 vármegyéjéből volt növendéke.

Hogy mit tanultak itt a növendékek a képzés három esztendeje alatt? Az iskola egyik volt növendéktől, Gobbi Hildától, a híres színésznőtől idézzük: "…mindent tanítottak, amit egy úrilánynak tudnia kellett. Tehát volt művelődéstörténet, esztétika, francia, német nyelv és irodalom, dísznövény- kertészet, általános növénytermesztés, méhészet, tanultunk varrni, hímezni és főzni, volt kommersz és francia konyha, tehenet fejtünk, síeltünk, korcsolyáztunk, teniszeztünk, tyúkot keltettünk, disznóölésen vettünk részt." Az előbb említett elméleti és gyakorlati tantárgyak oktatásához az iskola jól felszerelt volt. Az intézet területén működött a tankert (7 kh), amely dísznövény-, zöldség-, faiskola-, gyümölcsöskertből és 2 db melegvízfűtéses üvegházból állott. A kert korszerű öntöző- berendezéssel volt ellátva, a vízellátásról - alternatív módon - szélkerék vagy benzinmotorok (Ottó motor) segítségével gondoskodtak. A kert területén nyert elhelyezést a tanméhes is. A tankert nyugati oldalán kialakított istálló épületekben tartották az intézet baromfi-, ló-, szarvasmarha- és nyúlállományát. A baromfik szaporításához keltetőgéppel is rendelkeztek. Az állatállomány takarmányszükségletét 20 kh saját szántóterületen termelték meg. Az intézetben tanító tanárok szakterületüknek jelentős egyéniségei voltak. Közülük többen az oktatott tárgyak tananyagát könyv formájában is megjelentették. Folyamatosan adtak szaktanácsot a környék gazdálkodóinak, rendszeresek voltak a téli gazdasági tanfolyamok, az intézeti bemutatók. Az oktató-nevelőmunka eredményességét jelezte a növendékek országos és nemzetközi versenyeken elért jó eredményei is.

Az intézet 1944 őszéig működött, ekkor a második világháború eseményei miatt az oktatást beszüntették. A harci cselekmények idején az épületekben magyar, majd német tábori kórház működöt. A szovjet csapatok elvonulása után az intézet épületei átmenetileg a felvidékről áttelepítetek szállásául szolgáltak.

Az újrakezdés az 1946/47 tanévben következett be, de az 1949/50-es tanévben ezen a szakon már nem indítottak újabb évfolyamot. Az új típusú társdalom másképpen vélekedett a nők társadalmi szerepéről, teljesen más feladatokat szánt nekik.

Az 1949/50-es tanévtől beiskolázott tanulók már egy új képzési formába kapcsolódtak be, ekkor indult a mezőgazdasági technikusképzés. A technikusképzésben résztvevők közismereti tárgyakat (magyar- nyelv és irodalom, történelem, matematika, orosz nyelv) szakmai alapozó tárgyakat (biológia, kémia, fizika) és mezőgazdasági szakmai tárgyakat (növénytermesztés, állattenyésztés, gépesítés, üzemszervezéstan) tanultak. A szakmai tárgyak gyakorlati munkafolyamataival az évközi szakmai gyakorlatokon és az ezt kiegészítő nyári, őszi összefüggő gyakorlatokon ismerkedtek meg a tanulók. A kezdetben három, később négy éves képzés érettségi-képesítő vizsgával zárult. Az érettségi bizonyítvány mellett megszerezhető képesítés a mezőgazdasági technikus képesítés volt. Az oktatáshoz az iskola jó felszereléssel és jól működő tangazdasággal rendelkezett. Az iskolától 5km távolságra üzemelő, az egykori Serényi mintagazdaságból kialakított, Pogonyipusztai Tangazdaság (1950-től) 1160 kh. szántó területén, korszerű technológiával a térségre jellemző növényfajokat termeltek. A gazdaság állattenyésztése szarvasmarha, juh, sertés tenyésztésére rendezkedett be.

Az 1960-as években megalakult termelőszövetkezetek szakember igényének kielégítése céljából az 1962/63-as tanévtől a jól felszerelt, kiváló oktatókkal rendelkező iskolában felsőfokú mezőgazdasági technikus képzést vezettek be a középfokú képzéssel párhuzamosan. A kezdetben két- a későbbiekben három éves képzés szakdolgozat írásával és államvizsgával zárult. A vizsgán eredményesen szereplő hallgató felsőfokú technikus képesítést szerzett.

A felsőfokú képzés 1969-73 között mezőgazdasági főiskolaként működött. A nappali tagozaton kívül levelező képzés is volt és Szaktanácsadó Állomás is működött. A szaktanácsadó állomás a nagyüzemi szántóföldi növénytermesztést segítette talajvizsgálatok elvégzésével, tápanyag-visszapótlási és termesztési szaktanácsadással. A késő őszi és téli időszakban a mezőgazdasági üzemek középvezetőinek tanfolyamokat szerveztek. A 2-4 hetes (magtár-raktár kezelői, brigádvezetői, növényvédelmi szakmunkás, méregkamra-kezelői, stb.) tanfolyamokon megismertették a mezőgazdasági üzemek középvezetőivel az új termelési módszereket, az új technológiákat az új mezőgazdasági gépeket és az új számviteli ismereteket. Az 1966/67-es tanévtől kezdődően, felfutó rendszerben a középfokú mezőgazdasági technikus képzés növénytermesztő- állattenyésztő középiskolává alakult át.

1971-ben a hagyományos technikusképzést megszüntették, az iskola nevét Mezőgazdasági szakközépiskolára módosították, s az érettségi vizsgával nem kaptak a tanulók technikusi oklevelet.

Az 1978/79-es tanévtől a képzésben jelentős változás következett be, mert az általános mezőgazdasági képzés helyett bevezették a növénytermesztő gépészképzést. Ez azt jelentette, hogy a szakmai képzés során a mezőgazdasági gépészeti tárgyak (géprajz, gépelemek, gépszerkezeti és gépüzemeltetési ismeretek) oktatása került előtérbe. A növénytermesztés tantárgyból csak a gépüzemeltetéshez kapcsolódó alapvető ismereteket tanították meg a képzés résztvevőivel. A gépészképzés bevezetésével egy időben az iskola területén erőgép, munkagép, lakatos, villamossági szerelőműhelyt építettek, a putnoki termelőszövetkezet telephelyén pedig, gépjavító-karbantartó műhelyt. A gépműhelyeket korszerű műhelygépekkel, eszközökkel látták el, de az erő- és munkagépparkot is új, korszerű erő- és munkagépekkel egészítették ki. A képzés során kötelező volt a traktorvezetői jogosítvány megszerzése is. Az érettségi vizsgával egy időben a vizsgázók növénytermesztő gépészképesítést is szerezhettek. Az 1986-ig folyó képzés során néhány évfolyam gépszerelő képzésben is részt vett.

Az 1986-87-es tanév újabb változást hozott, mert bevezették az 5 éves mezőgazdasági gépésztechnikus képzést. A képzés első négy évében közismereti és gépészeti alapozó tárgyakat tanultak, és negyedik év végén érettségi vizsgát tettek. Ötödik évfolyamon csak szakmai tárgyakat (erő- és munkagépszerkezettan, gépüzemeltetési, karbantartási ismeretek) tanultak és az eredményesen vizsgázók mezőgazdasági gépésztechnikus oklevelet kaptak.

A rendszerváltás az iskolai képzést is érintette, a gépészképzéssel párhuzamosan az 1992-93-as tanévben beindult a gazda és gazdasszonyképzés. A gazdaképzésbe mezőgazdasági szakmunkás bizonyítványt és mezőgazdasági szakközépiskolai érettségi bizonyítványt szerzett tanulók vehettek részt. A képzés egy éves időtartamú volt és a privatizáció során termelőeszközhöz, földhöz jutott gazdaságok részére képzett szakembereket, gazdákat.

A gazdasszonyképzés a Putnokon 1924-ben bevezetett Gazdasági Felsőleánynevelő (háztartási) Iskola hagyományaira épülve a főzés, varrás, állattenyésztés, kertészkedés, csecsemő- és betegápolás tudományára tanította meg a képzés másfél éve alatt a már érettségizett leányokat. A két új képzésforma oktatási bázisaként tankert, (szőlő, gyümölcsös, zöldséges, kert), üvegház, nyúlház, tanméhes, keltetőház, egészségügyi és állattenyésztési szaktanterem, tankonyha, varroda kialakítására került sor. Lóbércen megépült és 1993-ban átadásra került a Gömör-Bábolna Térségi Képzési és Agrárfejlesztő Alapítvány Mintafarmja. Itt korszerű bábolnai technológiai berendezésekkel ellátott sertés, juh, és tejelőmarha, és baromfi istállókat alakítottak ki.

A gazdasszonyképzés a jelentkezők csekély száma miatt az 1997-es évben megszűnt. A gazdaképzést pedig, az FM átszervezte általános mezőgazdasági technikusképzésre.

2011-től újabb átszervezések zajlottak a térség oktatási intézményeiben, melyek iskolánkat is érintették. 2013 augusztusáig tagintézményként működtünk.

2013. augusztus 1-jétől a mezőgazdasági szakképző iskola ismét önállóvá vált. Új fenntartója  a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Andók György, iskolánk nyugdíjas agrármérnök tanára

A Serényi család története

Putnok történelme a Serényi családdal szorosan összefonódott. A család 1518-ban II. Lajostól nyerte a nemességet, majd 1653-ban grófi címet kapott. Putnokra Orlay Miklós halála után került a család. Orlay Borbála Serényi Andráshoz ment feleségül, és perrel, megváltással visszaszerezték a kincstártól a putnoki várat és uradalmat.
1834-ben Serényi Alajos gróf a vár köveiből kastélyt építet, amit fia gróf Serényi László 1860-ban modernizált. Míg Serényi Alajos jobbágyait kegyetlenül megadóztatta, fia László már humánus, településfejlesztő földesúr volt. 1866. június 16-án Pesten született gróf Serényi Béla, aki a térség fejlesztésében, még apjánál is nagyobb érdemeket szerzett. Elődeitől eltérően liberális szellemű volt, jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte. Haladó gondolkodását az is mutatja, hogy apja tiltakozása ellenére is polgári családból választ feleséget. Házasságukból egy fiú gyermek született. Pálma grófné fiatalon meghalt, emlékére férje a halastónál lévő forrást - róla elnevezve - kiépítette. Gróf Serényi Béla tagja volt Putnok város képviselő testületének. 1891-ben a dédesi választó-kerület országgyűlési képviselővé választotta. Tisza István első miniszterelnöksége idején államtitkár. Több választási cikluson keresztül 1910-1918 között miniszteri posztot is betöltött, kétszer volt kereskedelemügyi, háromszor földművelési miniszter. Soha nem feledkezett meg városáról. Putnokot teljesen átalakította, fejlesztette - iskolavárossá tette.
1912 júliusára készült el az Állami Elemi Iskola, amely ma gimnáziumunk épülete. Felépítését, minden felekezet adományával, gróf Serényi Béla 10.000 koronával segítette. Még ebben az évben megépíttette az iskola és a vasútállomás közötti betonjárdát. 1913. március 15-én bejelentette, hogy Kertgazdasági Iskolát kíván létrehozni, amihez hatalmas területet adományozott. Ebből fejlődött ki a Felső Leánynevelő és Gazdasági Tanácsadó Intézet, melynek épülete jelenleg a középfokú oktatásnak ad otthont. 1915-ben polgári iskola alapítását határozta el a gróf, s ezért legjobb szántóföldjeit adta el. Az impozáns épület a háború miatt csak később készült el. Ez a mai Serényi László Általános Iskola. Ekkor fordított jelentős összeget a temető rendezésére is.
Az 1917-es járvány és éhínség idején élelmiszert szerzett a városnak. A háború áldozatainak emlékére felállított, Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített emlékművet ő is jelentős adománnyal támogatta. Évente 70 gyermek felruházását, ingyenes étkeztetését biztosította jövedelméből.
A három iskolán kívül 1913-ban felállíttatta a Járásbíróságot, melyben ma középiskolánk egyik kollégiuma működik. Kibővíttette a vasútállomás épületét, megépíttette Eger-Putnok vasútvonalat. A villanyvilágítás, a közvágóhíd, a tűzoltószertár, a halastó, a parkosítás és a muskátlival díszített utcák mind az ő emlékét őrizték. 1919 októberében halt meg. A hálás utókor közadakozásból szobrot állított jótevőjének, amit a 40-es évek végén barbár módon ledöntöttek. Az Ybl Miklós terve alapján készült családi sírhelyüket is ugyancsak feldúlták. A többszörösen megrongált sírhelyet a Putnoki Önkormányzat 1999-ben felújította és kegyelettel őrzi. 1892-ben született ifj. Gróf Serényi Béla, 1957. február 4-én halt meg Budapesten. Élete utolsó évtizedében sokat nélkülözött. Mindkét fia, német feleségeikkel a háború végén Németországba menekültek és jelenleg is ott élnek. A fiúk születési időpontja 1936.05.15. Wilfried Franz Gabriel, 1942.09.24. Béla-László. Ők Gróf Serényi Béla unokái. Mindkét Serényi unokának 3-3 gyermeke született, akik szintén Németországban élnek.

Putnok történelme

Putnok kisváros Észak-Magyarországon, a Sajó völgyében, a történelmi Gömör vármegye déli részén. Története egyidős a honfoglaló magyarság történetével. Történelmünk viharai e helyet sem kímélték, az itt élőknek nem kevés megpróbáltatásban volt részük.
A rendelkezésre álló régészeti leletek és az oklevelek alapján megállapítható, hogy Putnok területén a középkor akkor kezdődött, amikor a Hanva nemzetség, Gömör megye honfoglaló nemzetsége a vidéket benépesítette. Ezt a történelmi eseményt a kutatás a 10. század közepére teszi (Ila B. 1976. 58.). Ila Bálint szerint a Hanvák a kabar törzsből szakadtak ki, és Heves felől, a Gortva, Zagyva és Rima völgyein át jöttek Gömörbe. Feltehető, hogy a kabarok Aba nemzetségéhez tartoztak (Ila B. 1976. 65.) Nemzetségi monostorukat Szent Györgynek ajánlották. Aba ága a Sajó bal partján telepedett le, s részt vett a szentkirályi egyház megalapításában (Ila B. 1976. 106.) Putnok területe a magyar államalapításkor királyi birtok volt. Neve feltehetően személynévből alakult ki (Ila B. 1976. 102-3.), és valószínű, hogy ő kapta elsőként királyi adományként a birtokot. A tanyaszerű családi lakóhelyek a 12. század végére zárt településekké fejlődtek. Putnok első említése 1283-ből származik, amikor IV. László király a Rátold utódokat megerősítette birtokaikban.
Templomát a Boldogságos Szűz tiszteletére emelték. 1286-tól önálló plébániája volt. A pápai tizedszedők Puthnuk néven jegyezték a települést. A Rátold-Putnoky dinasztia alapítójának tartott Miklós a 13. században erős udvarházat épített (Lla B. 1946. 237.) a Sajó és a hegyek közötti enyhe magaslaton. Utódai az idők folyamán ezt a központot fejlesztették tovább. Főbb vonalakban nézzük át a vár történetét, mely az épület és a lakosság sorsának alakulását is tükrözi. Putnoky Jánosnak és unokatestvéreinek, Lászlónak és Miklósnak Zsigmond király pallosjogot engedélyezett. A Putnoky család egyes birtokrészeit a 14-15. században a főurak, a Telegdyek, Csákok, Perényiek, Bebekek és Stibor egri érsek foglalták el. Ezek a birtokfoglalások gyakoriak voltak (Balog B. 1894. 27-30. 47-48.) országszerte. Tudjuk, hogy miután Perényi Imre Putnokra támadt, Putnoky Rajnold elhatározta az udvarház megerősítését. 1427-ben már várként említik Putnokot, 53 jobbágyportája volt (Borovszky S. 1903. 81.). Sókamrája működött, s a 15. században már vásártartási és vámszedési joggal rendelkezett. Putnok, mint földesúri birtok fontos szerepet töltött be, egyike lett a vármegye legjelentősebb településeinek. A családot széthúzás, hatalmi harc osztotta meg. A Putnokyak és a rokonaik, a Kazai Kakas család viszálykodott. 1415-ben Zsigmond király Kakas Gyulának ajándékozta a Putnokyak dubicsányi és zuponyói birokrészeit. A Putnokyak nem hagyták területüket, és putnoki, pogonyi, pokajfalvi jobbágyaikkal Galgócra törtek. A galgóci várhegyen, a korábbi földvár helyén kővár volt (Dobosy L. 1975. 32-34.) Állítólag Komorovszky és Valgata cseh huszita vezérek innen zaklatták a környéket. Mátyás király 1459-ben ezt a várat és a sajónémeti huszita várat is elfoglalta és minden jel szerint lerombolta, mert nem épült fel többé (Kiss G. 1984. 120.). A sajónémeti vár méretei alapján lehetett huszita erősség, esetleg rablóvár. Hossza 130 m, szélessége 40-80 m (Dobosy L. 1975. 37-41.). A Herman Ottó Múzeum Adattára őriz egy rajzot (17. kép), melyet Zólyomi János mérnök készített 1941-ben, s jól szemlélteti a vár szerkezetét. (HOM RL. 15637). Ketttős földsánc veszi körül. A területen szórványosan középkori cserepek találhatók. A helyi lakosok szerint a 20. század közepén még falmaradványok is látszottak (K. Végh K. 1965. 452. Dobosy László terepjárása HOM Rég. A. 337-68. 338-68.). Kazai Kakas Gyula a 15. század közepén építette ki a Kakasvárat (Balogh B. 1894. 28.) a Zsuponyó völgyben, s állítólag katonáival innen rabolta a környéket. Nováki Gyula ezt nem tartja valószínűnek, mert a vár kicsi, és területén nem talált régészeti leletet (Nováki Gy. – Sárközy S. 1999. 341.). A Kakasvár emléke élt a köztudatban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban b.T. 161-1. jelzet) őriznek egy 1788-ban készült erdészeti térképet, mely jelöli a Kakasvárat (18. kép). Ugyancsak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban (U. 515.) található a putnoki erdők tagosítás utáni térképe 1875-ből, ahol szintén láthatjuk a vár jelölését (19. kép). Nováki Gyula és Sárközy Sebestyén munkájukban a mai útviszonyoknak megfelelően írták le a Kakasvár helyét (i.m. 1999. 341.). A Putnokyak és a Kakasok 1475-ben kiegyeztek. A putnoki vár a török időkben országos fontosságú szerepet kapott, amikor Fülek helyett egy ideig végvár volt. Az 1559-bes országgyűlésen a legfontosabb várak között említették (Répási I. 1983. 12.). 1561-ben támadta meg először a török, de a vár védői visszaverték az ellenséget. 1566-ben Miksa császár hadai megszállták a várat, és elfoglalták a várost (Balogh B. 1894. 115.) a Bebek György által szervezett Zápolyapárti összeesküvés miatt. 1567-ben Hasszán temesi bég háromnapi ostrom alatt (Ortutay Gy. szerk. 1951. 2.) elfoglalta a várat, és felprédálta a környéket. Ez idő tájt szinte teljesen kicserélődött a alkosság. 1576-ban már magyar kézen volt, Rákóczi Zsigmond egri várkapitány verte vissza a törököt a kassai és más városok őrségének segítségével. A törökök nagy része a Sajóba fulladt. Putnoky János török fogságba esett, ott is halt meg. Ugyanebben az évben a vár egyik füles bástyájának kijavítását rendelte el a Haditanács (Gerő L. 1955. 351-352.) 1578. évi 27. törvénycikk véghelynek minősítette. 1582 után állandóak voltak a török portyák. 1588-ban Ferhát budai basa seregei elfoglalták és felgyújtották a várost. 1595-ben Karvai Orlay Miklós kamarai igazgató volt a vár kapitánya, tulajdonjogilag is az övé volt a putnoki birtok. 1596-ben megalakult az egri szandzsák, mely Putnok határáig terjed. 1607-ben Bocskai hajdúi vették be a várat, majd még ugyanebben az évben a törökök hódították meg. A vár többször gazdát cserélt (Ila B. 1976. 427-429.). Putnok váráról ismerjük Johann Ledentu rajzát a 17. századból (20. kép). 1655-ben felrobbant a lőportorony, de Orlay András kapitány kijavíttatta. Putnok váráról maradt egy ábrázolás, melyen az 1667-es évszám olvasható (21. kép). Az oklevelek a 17. századtól Putnokon a patak nyugati részén levő települést Putnokváraljának, a keleti részt Putnokfalvának írták. Jelentősen fejlődö66, megyegyűlést is tartottak itt (Borovszky S. 1903. 82.). 1672-ben Orlay András megnyitotta a várat a kurucok előtt. 1683-ban itt táborozott Thököly. 1685-ben megint ostromolták, s majdnem földig rombolták, de utána ismét felépült. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc birtokában volt, 1706-ban a fejedelem maga is járt Putnokon, amikor Rozsnyóról Erdélybe utazott. 1711-ben német katonák szállták meg (Balogh B. 1894. 63.). A szatmári béke után már szerepelt a várak között. Gömör vármegye katonai leírásában mely az 1780-as állapotokat rögzíti (Csorba Cs. 1993. 73.) olvashatjuk, hogy a várat egy darabon árok veszi körül, és jobbágyházak övezik, s minden oldalról uralni lehet. Az utak agyagosak, jól járhatók. A Sajón esőben nem lehet átkelni, sem lóval, sem fuvarral. Hétnél volt híd, a többi terület mocsaras. Putnokot Orlay Borbála után férje családja a Serényiek örökölték. 1820-ban a vár néhány épülete még állt, romjaiból gr. Serényi Alajos kastélyt építtetett (Borovszky S. 1903. 82.). 1845-ben gr. Serényi László a királyi helytartótanácstól érkezett a birtok átvételére. A régi várkastélyt 1860-ban átépíttette, s az egész várteret parkká alakíttatta (Balogh B. 1894. 131.). A sáncokat betemettette, s a megmaradt földdel a piacteret töltette fel (Balogh B. 1894. 4-9.). Láthatjuk, hogy a város és a vár nagyvonalakban ismertetett története mögött mennyi építés, pusztítás, és újrakezdés, mennyi emberi akarat van. Mégis az egykor nevezetes várból mára nem maradt régészetileg értékelhető objektum. (Nováki Gy.-Sárközy S. 1999. 330.). 1713-ban már csak Orlay Borbála lakta a várat, amelyben a fegyverviselő személyzet csak az úrnő dicsőségét jelentette.
A Sajó mentén kb. két mérföldes távolságra terjedő terület járási székhelyeként számon tartott mezőváros török időben erősen lepusztult várás Serényi András fia, Farkas, mint a várbirtok földesura állíttatta helyre, s ő építtette a vár keleti oldalán álló kis kápolnát is. A vár azonban Gömör vármegye főispánjának (1716-1740) irányítása idején már nem védelmi, hanem uradalomszerzési – irányítási feladatokat látott el.
A Serényi család mellett a Putnokyak is jogot formáltak a településre, amelyet Putnoky Imre 1748-ban indított eljárása is igazol. A Balogh Béla által közölt makkoltatási jövedelemből való részesedés utalhat a belső birtoklási arányokra is: „a grófnőé (Serényi Erzsébeté) az egésznek fele és 9 házhely, a Putnoky családé egy kúria és 11 házhely, a Horváth családé egy kúria és tezenegy házhely, a Dapsyaké egy kúria és 5 házhely utáni illetőség.”
Mária Terézia rendelete értelmében a megyében 1769-ben megkezdődött az úrbéri rendezés. A birtokarányok mellett ez a forrás a birtokolt jobbágyilletőségek alapján is a Serényieket mutatta a helység legjelentősebb birtokos családjának.
A II. József korabeli népszámlálás Putnokon már 270 lakóházzal és 366 családdal számolt, amelyek között feltűnően magas – csaknem egyharmad – volt a nemesek aránya: 135 család, szemben a 272 zsellér, a 20 paraszt, 5 polgár családdal. A XIX. század közepén Fényes Elek szerint 2447 lakosa volt, 1150 református, 50 evangélikus, 1235 római katolikus, valamint 5 unitus és 7 ortodox vallású. A mezőváros legnagyobb birtokosaként ismét Serényi László grófot mutatta be, aki 22 úrbéres és 12 1/8 majorsági telken 60 zsellérrel, valamint 604 kapás dézsmás és 210 kapás majorsági szőlővel, 1374 hold erdővel, pálinka- és sörházzal, vízimalommal is rendelkezett.
Gömör társadalmában a nemességnek jelentős szerepe volt. A XVIII. század húszas éveire Tornával, Ugocsával és Vas megyével együtt olyan vármegyecsoportot alkotott, ahol a privilegizáltak adták a megyebeli népesség 8-9 %-át. Az 1720. évi összeírás idején Putnokot lakói curialis helynek tartották, sőt Putnokfalván is 16, a mezővárosban lakó nemesemberről jegyezték fel, hogy „curialis telket művel”.
Az 1754. évi nemesi összeírás szerint Gömör megye déli részén, a putnoki járásban az armalisták a népességnek mindössze egy százalékát tették ki, többségük kovács, pintér és csizmadia volt. Életmódjuk, gazdálkodásuk inkább a paraszti, mint a birtokos nemesi példát követni.
Időnként a természeti csapások is próbára tették a területet. A Rákóczi szabadságharc utolsó éveiben jelentkező pestisjárvány kisebb pusztítást végzett Putnokon és a megye többi, déli településén, aminek egyedüli oka éppen a csekély népességszám lehetett. 1717-ben azonban, bár az elmenekült lakosság visszaköltözése lassú folyamat volt, a putnoki uradalomban egy marhavész nyomán erősödött fel a jobbágyi népesség fogyása, s nőtt a szökések száma is. 1721-ben, amikor tanúvallomási jegyzőkönyvek alapján csaknem három évtizedre visszamenően kimutatást készítettek a más megyébe elszököttekről, Putnokon feltűnően sokan választották a továbbköltözés kínálta szabadabb mozgáslehetőséget. A huszonhat jobbágyfő közül a legrégebbi 10 éve távozott, feltűnően csekély vagyonnal (hiszen összesen kilenc ökröt, két lovat és öt tehenet vittek magukkal), s gyereket nélkül, ami egyértelműen arra utal, hogy fiatal emberekről lehetett szó, akik a jobb életlehetőséget kereső, új beköltözők közül kerülhettek ki. Az 1739-től pusztító újabb országos pestisjárvány hatása továbbra sem volt e területen jelentős, bár a járásban éppen a letelepedés szempontjából vonzó helységeket sújtotta: ekkor ugyanis Putnokon haltak meg a legtöbben, összesen 37 embert veszítettek el.
A XVIII. század első felében a népesség gyarapodását a Serényiek elsősorban telepítésekkel segítették elő: gömöri birtokukra trencséni és morvaországi birtokaikról hozták a betelepülőket. Nyilvánvalóan ezzel magyarázható, hogy az összeírásokban szláv hangzású nevek is szerepeltek, s a lakosság többségét adó reformátusok mellett a század második elejére a népesség harmadát katolikusok, evangélikusok, és az „orosznak” titulált görög katolikusok tették ki.
A putnoki népesség gyarapodásának azonban voltak a XVII. század második felére visszavezethető elemei is. Az 1720-as években készült tanúvallomási jegyzőkönyvek legalábbis arról tanúskodnak, hogy borsodi katonáskodást vállaló jobbágyok gyermekei, akik még Putnok véghely korában „fegyver alatt” születtek, helybeli lakosként élték meg a vallomás időszakát. Márpedig ezek a borsodi jobbágyok feltehetően nem a szláv népesség számát gyarapították.
A XVIII. századi putnoki uradalomban a várhoz kapcsolódóan jelentős számú cigány népesség élt. A „Cigányfészeknek „ nevezett kunyhókban lakó cigányságot az örökös jobbágyok között írták össze, ami esetükben nem a tényleges úrbéres jobbágytelekkel való rendelkezésre utalt, csupán a népesség röghözkötött állapotára, uradalomhoz kötöttségére. A putnokiak az 1730-as évektől az uraság engedélyével választották vajdájukat, aki Serényi Farkas utasításának megfelelően köteles voltaz uradalom rendelkezéseit betartani és betartatni.
A XVIII. század elején a szőlőkultúra is fejlődésnek indult. Az 1715. évi országos összeírás szerint a mezőváros polgárainak használatában 107 kapás, a putnokfalvi jobbágyoknál 42 1/2 kapás szőlőt írtak össze. A szőlő művelésének szabályozása ebben az időben kezdődött. A domboldalakra (promontoriumokra) ültetett szőlőterületet a nyomásokhoz hasonlóan gondosan bekerítették. A szőlőtermést azonban még csekélynek tartották a conscriptorok, mert a szőlőterület nagyobb részén „a legtöbb szőlő csak fél csebret hozott”, s csupán egy 40-50 kapás szőlő „vitte fel egy cseberre”. A szőlő ára azonban – ami a várható bor minőségére utalhat – általában 2 rénes forintot tett ki.
A mezőváros szőlőföldeken túli keleti dombjain terült el a makkoltatásra alkalmas hatalmas tölgyerdő. A jelentős erdőség azonban nem csupán makkoltató hely volt, hanem egész évben jó legelőnek bizonyult. A határhasználat Putnokon alkalmazott módja: a kettős nyomás is alkalmas volt arra, hogy nagyobb mértékű állattartásra is sor kerülhessen. A század első felében még előfordult, hogy a birtokos saját igájával segíti meg a birtokára költöző jobbágyot. (1734-ben Ila Bálint a putnoki járásból 335 darab, nemesi birtokosok által kölcsönadott ökröt mutatott ki.)
A mezővárosban kevés iparos népesség élt. Az 1715. évi összeírás szerint mindössze egy csizmadia, két kovács, egy lakatos, egy mészáros és egy szabómester. Az iparűzők közül csupán a kovácsok és a mészáros dolgoztak egész évben, a többiek csak a téli időszakban űzték mesterségüket. Ez a tény azt jelenti, hogy az iparűzők feltehetően a zsellérek közé tartoztak, akik rendelkeztek kisebb töredéktelekkel vagy szőlővel, amit évközben megműveltek, s csak a holt idényben, kiegészítő tevékenység gyanánt vállaltak iparos munkákat. Néhány iparos tevékenységével a további években is számolhatunk, a katolikus házassági anyakönyvek pl. a szabók mellett kőmívest, molnárt, kerékgyártót, vargát említenek.
Sajátos feladatot láttak el a kéményseprők, akiket Mária Terézia megbecsülése és támogatása emelt fel a többi iparos közé. A putnoki kéményseprők a rozsnyói céh részeként tevékenykedtek. A budai céhből 1786-ban kivált rozsnyói céh un. reáljoggal rendelkezett, amely tagjainak meghatározott területen egyedüli működési lehetőséget biztosított.
Az első putnoki céh megalakulását I. Ferenc 1825. május 20-án kiállított adománylevele alapján jó egy évszázaddal későbbre teszi a szakirodalom. A 49 cikkelyből álló privilégium nyolc fejezetre tagolódott, s részben szabályozta az inasok, a mesterlegények, a mesterek kötelességeit, a céh feladatait (temetések, özvegyekkel való bánásmód), a céhgyűlések megtartásának valamint a tisztségviselők választásának a működésének rendjét is. A céhkiváltság kiadása feltétlenül annak a jele, hogy a szabók száma az évszázad folyamán erősen megszaporodott a mezővárosban, bár a céhnek – azonos jogokkal – a helybeli mestereken kívül lehettek vidéki tagjai is.

(Forrás: https://www.serenyi.sulinet.hu/szakkepzo/mult.htm)